Már megint egy fotó miatt indultam útnak. Néhány hete a Szeretlek Magyarország Budapest oldalán láttam. Percekig nézegettem, mert volt benne valami, szépség, talán erő... Igazából maga a fotó is nagyon tetszett.
A fotón egy férfi és női alak áll egymással szemben kinyújtott karral közöttük egy szakadékkal.
Először azt szerettem volna kideríteni, hogy hol találhatom meg ezt a szobrot, de az is nagyon érdekelt, hogy ki az a férfi és női alak és mit ábrázolt a szobrászművész.
A szobor a gellérthegyi víztározó tetején, a Hegyalja út feletti parkban található. Aki ismer tudja, hogy még mindig gondom van a budapesti közlekedéssel, ezért egyedül nem mertem elindulni, hogy elkészítsem a fotókat. Párom volt segítségemre (persze neki nem okozott gondot, mert ismeri a helyszínt). Mi a Keleti pályaudvartól nem messze lakunk és onnan a 110-es busszal a Sánc utcáig utaztunk, aztán onnan már tényleg csak pár perc séta volt.
Az 1982-ben elkészült szobor, hivatalos nevén a Kilátókő-szobor (Buda királyfi és Pest királykisasszony) Lesenyei Márta és Vadász György alkotása. 150 cm magas, kőből és bronzból készült. A két kőtömb közötti szakadék a Dunát jelképezi, a városrészek is megjelennek rajta terepasztalszerű ábrázolásban. Felettük áll Buda királyfi és Pest királykisasszony figurája egymás felé nyújtott karral, ami a két városrész egyesülését szimbolizálja.
Ha Budapesten jártok szerintem érdemes felvenni a látnivalók listájára ezt a parkot. A Kilátókő-szobor mellett (tőle 2 percre) érdemes megnézni a Filozófusok kertjét is. ...és ha körbenézünk páratlan látvány tárul elénk gyönyörű fővárosunkról.